Címke: Ambrus Attila

Ha a járványokat nem orvosoknak, nem kórházban és nem gyógyszerekkel lehet leküzdeni, hanem palotákban kiötölt törvényekkel, bírságokkal és az emberi jogok megnyirbálásával vagy populizmussal...

A tünetnek már akkor aggodalmat kellett volna keltenie, amikor az úgymond kisebbségek védelméért indított tüntetéssorozat jelszava a Black Lives Matter lett.

Az Orban-kormánynak azonban – ez most kiderült – van egy álma is. A tejjel-mézzel folyó Kánaán-Románia. Nagyratörő vágyakhoz nagyratörő projektek illenek.

Mára a hajdan komoly sajtónak és a médiának gyakran egybevág a célja: szolgálni a divatos ideológiákat és álideológiákat.

Ki gondolta volna, hogy egy szlovák miniszterelnöknek lesz bátorsága kezet nyújtani a szlovákiai magyar kisebbségnek, megfordulni és kitérni a nacionalizmus zsákutcájából?

Miközben a fasiszták és antifasiszták, fehérek és színesbőrűek, republikánusok és demokraták, populisták és haladók összecsapásáról hadovál a média, valójában az éhezők lázadása zajlik.

A rokokós külügyminiszteri expozé mintegy tizenhárom percet tartott. Bogdan Aurescu sokat beszélt, ám semmit sem mondott.

Nem vesszük észre, hogy sem Iohannisnak, sem Orbannak nincs megoldása a válságra. A krízisre, amely Romániában ma már sokkal inkább gazdasági, mintsem egészségügyi válság.

Az igazi mértéke a kormányzati törődésnek akkor sejlett fel, amikor Ludovic Orban kormányfő úgy válaszolt arra a kérdésre, hogy mi következik május 15., a szükségállapot lejárta után, hogy május 16…

Klaus Iohannis ismételt magyarellenes kirohanásai fölött viszont már nem tudott szemet hunyni a német Der Spiegel. A cikk címe sokatmondó: A Károly-díjas heccelő.

A világban éppúgy csörtéznek majd, mint eddig a nemzetállamok hívei a globalizáció apostolaival, az erős állam esküdtjei az alulról szerveződő nyitott társadalom hatékonyságának prófétáival.

A karantén elején már-már celebként ajnározott Adrian Streinu Cercel olyasmit mondott, amit épeszű ember nemcsak nem mond ki, hanem nem is gondol.

Lehet, hogy Mihail Szergejevics Gorbacsov javíthatatlan álmodozó, ám vannak olyan kritikus helyeztek, amikor a szélmalomharcnak tűnő küzdelemben csak a Don Quijote-szerű emberek győzhetnek.

Van valami álhősiesség is ebben a filmben: emberek százai dicsekednek azzal, hogy otthon ülve megmentik az idős szülőket, nagyszülőket. Arról hallgatnak, hogy behemótra nőtt félelmünkkel a jövőt temetjük.

A járvány gazdasági árát a kicsik fogják minden bizonnyal megfizetni. És ez már közösségelvűségi filozófia: minálunk ez mindig így volt. Hagyomány.

Furcsa fintora a sorsnak, hogy éppen az a város, az a kórház vált járványgóccá, amelyet az államfő orvosi lovagrenddel tüntetett ki kampánykörútján.

A koronavírus-járvány miatt idén nem tréfálkozik a Google április elsején. Lefuttatták az algoritmust és azt az eredményt kapták, hogy nem érdemes viccelődni világjárvány idején.

Ezekben az időkben kell, hogy az őrültek, balekok vagy szerencsétlenek fölött győzedelmeskedjenek az igaz emberek: az optimisták, az önzetlenek, a szeretők, az önfeláldozók.

Olyan társadalmakban élünk, amelyekben fontosabbnak tűnt megtanítani, és hasznosabbnak tűnt megtanulni, hogy kéz kezet mos vagy a mosom kezeimet pilátusi hozzáállást elsajátítani.

A jelek szerint a józan ész megfojtatásának folytatása következik. Én azonban letészem a lantot. Maradjunk annyiban, hogy az eddig történteket és az eljövendőket két szóval lehet a legtalálóbban jellemezni: kommentár nélkül!